Gazdátlan újságot cibál a szél,

A kavargó homokkal táncra kél.

Ablakot fedte nem is oly rég,

Vaksi üreg tátong az ablak helyén.

Megbontott tetőn a hold kandikál be,

Nyári zápor a padlást sem kímélte.

A resti oldalában az eresz hiányzik,

Eső folyik a falon, s a vakolat lemállik.

Bent az épületben még szomorúbb a kép,

Mocskos a padló, az ajtót kidöntötték.

Koszosak a falak, s dohszag van,

Sarokban egy pók lakik magányosan.

Az állomásfőnök a falu végén pihen,

Alig emlékszik már rá valaki, innen.

Kevés könnyet hullajtottak érte,

Mikor állomáshelyét elhagyta örökre.

Síneket felszedték, s néhány talpfa,

Szanaszét szórva, de azt is gaz takarja.

Menetrend sem őrzi az állomás nevét,

Az utasok réges-régen elfeledték.

Kóbor eb tévedt erre, de tovább áll.

Vonatra évek óta már senki se vár.

Tábla sincs a peronon, csupán a helye,

Nem létező helységnek nincs is neve.

Elhagyott állomáson megállt az idő,

Egyetlen esemény, ami még el jő.

Munkagépek jönnek s eltörlik,

Nyoma sem lesz, hogy állomás állt itt.