Derengő telihold, sejtelmes fényt, borit a tájra,

Sápadt arcát, szél cibálta felhő takarja el.

Arcom e fénytől halovány.

Kőkerítés mellett megyek, lassan tétován.

Óriásként tornyosul fölém, jelezvén hatalmát.

Érzem le fog győzni.

Fekete felhő mohon elnyeli a hold fényét,

Vészjósló jelként, sötétbe borítva a tájat.

Semmit nem látok már.

Fülembe sejtelmes titkokat suttog az éj.

Megfejteném a neszeket, de nem tudom.

Túlvilági hangok ezek.

A fények s hangok, suttogó szavát hallgatom.

Lehet, hogy tündér, de inkább vad démon?

A választ keresem.

Félelmem egyre nő, szorongás ébred bennem,

Ez nem tündér, egy ördögfajzat a pokolból.

Tudom, engem akar.

Torkom összeszorul, szívem vadul kalapál,

A sátán jött értem, érzem, a lelkem kell neki.

Biztosan a lelkemért jött.

Villogó zöld szempár, csak jön, csak jön felém,

Nesztelen léptei titáni zajjá erősödik bennem.

Érzem itt a vég.

Lábam elé veti magát, megadóan várom végzetem.

De mi ez? Hozzám dörgölődik, bársonyosan,

S halkan miákol.

Budapest, 2006. május 10.