Megsárgult képet tartok a kezemben,
Ártatlanul egy kisfiú néz a szemembe.
De rég is volt, már nem emlékezem,
Mi az, mit ily’ elmélyülten figyeltem.

Az élet útján épp, csak elindultam,
Pillanatnak éltem és boldog voltam.
Mosolygós, gondnélküli vidám óvódás,
Őszintén tört fel szívemből a kacagás.

Bizton nem gondoltam akkor még arra,
Mi mindent tartogat az élet számomra.
Az volt a legnagyobb gondom egyike,
Hogy nem füstől a játékvonat kéménye.

De jó gyereknek lenni, azt éreztem,
S ezt a szülői szeretetnek köszönhettem.
Boldog gyerekkorban volt részem,
Ma már tudom, a legszebb éveimet éltem.

Budapest, 2006. március 6.